Csoóri-hétpróba
Csoóri Sándor 90
A Csoóri-hétpróba egy művészközösség számára felkínált, hét alkalomból álló, önismereti fókuszú irodalomterápiás csoport volt 2020 elején. A résztvevők évek óta együtt dolgozó alkotó- és előadóművészek, akik a költészet napja kapcsán színre kerülő Csoóri Sándor-est előkészítő szakaszában vettek részt – a művészi munkával párhuzamosan – az általam facilitált irodalomterápiás csoportfolyamatban. Különleges lehetőségként éltem meg, hogy párhuzamosan dolgozhattam fel a szövegeket egy női és egy férfi csoporttal. A foglalkozások Csoóri Sándor verseire épültek, a cél pedig nem volt más, mint az érzékenyítés a költői világ, valamint egymás felé is.
- “El akarom hagyni, ami nem én vagyok” – énkép
- “földet szánt az ének ekéje” – gyerekkor, minták
- “Szent György lehetnék, magam vitéze” – kihívás, hivatás
- “szemem örökös látomása” – kapcsolatok
- “Rejtsétek el a csodát” – életünk gazdagsága
- Búcsú Kubától – értékek
- “Fejet hajtok jövendő létem előtt” – tudatos jelenlét